Félperifériás gazdaságként Írország a működőtőkeimport révén függő módon, de sikeresen ágyazódott be a neoliberális globalizáció menetébe, és ezért következetesen végigjárta azt az utat, amely a válsághoz vezetett. Ha úgy tetszik „klasszikus” válságciklust írt le, ami a végén szükségképpen pénzügyi válságként tört a felszínre. Közben azonban növelte a munkavállalóknak juttatott rész (a bérek, illetve a teljes munkakompenzáció valamint a szociális juttatások) arányát a GDP-ben. Hasonlóképpen tett Görögország és Portugália is, míg Spanyolország e rátákat ugyan nem növelte, viszont 2003 után kevésbé csökkentette, mint a sikeres gazdaságok, például Németország, Ausztria, Luxemburg vagy Belgium. Ezzel a négy félperifériás európai ország relatív versenyképességi pozíciója romlott, amit nem tudtak valutájuk értékének változtatásával kompenzálni. Mai válságuk oka tehát a félperifériás, függő helyzet, a versenyképesség rovására tett jóléti engedmények és az euró. Mindezt megfejeli a válságkezelés, amely a belföldi kereslet szűkítésével a korábbi pályára való visszaállást célozza, tehát csak újraindít egy újabb válságig vezető kört. A cikk mindezt a négy közül a legversenyképesebb hírében álló Írország példáján mutatja be közelebbről.
