Ajánló „Az ifjú Karl Marx” c. filmhez

A belga-német-francia film, amelyet Raoul Peck rendezett, Marx 20-as éveiből villant fel epizódokat, s a Kommunista Kiáltvánnyal zárul. Ekkor Marx 30 éves, három gyermek apja.

Marx már 17 évesen a bonni, majd a berlini egyetem állam- és jogtudományi szakos hallgatója volt. A démokritoszi és epikuroszi természetfilozófia különbsége című doktori disszertációját húszas éveinek elején, 1839–41-ben írta, s így már 23 évesen a filozófia doktorának mondhatta magát.

Ezt követőn a kölni Rheinische Zeitung szerkesztőjeként jeleskedett, aminek következményeként 1843 januárjában a porosz hatóságok betiltották a lapot. Marx ezután Párizsban, Brüsszelben, majd egy a rövid ideig ismét Kölnben élt (megalapítva a Neue Rheinische Zeitungot, amely szintén rövid életűnek bizonyult), ahonnan előbb Párizsba, majd onnan is kiutasíttatva, Londonba kényszerült. Ezekben a forradalmi fellendülést is hozó években, 1843 és 1849 között, a dialektikus materializmus alapjainak és a kommunista mozgalom elméletének kidolgozása mellett már hozzálátott a politikai gazdaságtan tanulmányozásához és saját gazdasági tanainak kifejtéséhez is. E korszakát – a Kommunista Kiáltványon kívül – többek között A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés, A zsidókérdéshez, a Gazdasági-filozófiai kéziratok, A német ideológia (amit Engelsszel közösen írt), valamint a Tézisek Feuerbachról, A filozófia nyomorúsága és a Bérmunka és tőke című munkái jellemzik.

Ez a film nem tudományos szemléltető anyagnak készült. Marxot, mint embert mutatja be, abban a környezetben, amelyben elmélete megalapozást nyert. Marx ifjúkorát látjuk, és egyben egy életre szóló, nemes barátság kezdeteit.

A fekete szőrzete, sötét szeme és barna bőre miatt „Szerecsen”-nek is nevezett Marx 1842-ben ismerkedett meg a nála 2 évvel fiatalabb Engelsszel, de bizalmát csak Engels későbbi írásai vívták ki, így különösen „A  nemzetgazdaságtanbírálatának vázlata”, amelyet Marx zseniálisnak ítélt. A két fiatalember megannyi tulajdonságban különbözött: A magas, karcsú Engels mindig jól öltözött volt és pedáns, pontos időbeosztással élt, gyorsan és áttekinthetően írt, élvezte a lovaglás, a bor és a nők nyújtotta örömöket, s bár együtt élt egy ír munkásnővel (Mary Burnsszel), gyermektelen maradt. A zömök, erősebb testalkatú Marx rendetlen volt, hullámokban, sokszor éjt nappallá téve alkotott, „macskakaparással”, hét – vagy talán nyolc – gyermeket nemzett, akik közül ötöt maga temetett el. Azonosak voltak azonban politikai beállítottságukban, a világirodalom beható ismeretében, ifjúkori költői hajlamukban, roppant műveltségükben, kiapadhatatlan tudásszomjukban és a munkásosztállyal való szolidaritásukban gyökerező forradalmiságukban. 

Az ifjú Engelshez még azelőtt eljutott Marx híre, hogy személyesen megismerte volna. 1842 nyarán, az ifjú hegeliánusokról szóló „hőskölteményében” így jellemzi őt:

Hátrább ki száguld ott, mint vészes fergeteg?

Triernek sötét fia, valódi szörnyeteg.

Nem jár, nem lép, sarkán szökellve tör előre,

Tombol bősz haraggal és mintha le a földre

Akarná rántani a mennynek boltozatját,

Szélesre tárja ki két izmos karját.

Ökle összeszorul, úgy adja ki dühét,

Mintha ezer ördög fogná üstökét.”

(MEM 41, 1979: 284)

Engels ugyanebben a versben így jellemzi önmagát:

Balról a legszélén Oswaldunk látod,

Szürke kabátot hord és borsszínű nadrágot,

Belül is csupa bors, Oswald, a hegypárti.

Szőröstül-bőröstül mindig készen áll ki.

Egy hangszeren játszik: guillotine-t fog a marka,

Csak egy kavatinát játszik kísérve rajta;

Zeng a pokoli dal és harsog a refrén:

Formez vos batallions! aux armes, citoyens!”

(MEM 41, 1979: 283)

(Álljatok századokba! fegyverre polgárok. Ld. Le Marseillaise) 

Engels mindvégig hűséges szellemi és lelki társa maradt Marxnak, igaz barátja a családnak, szolgálva őt, őket, gyakran pénzzel is, mint egy szerető anya. 

S bár Engels tudományos teljesítménye és saját eredményei egybevágtak Marx nézetrendszerével, sőt Engels sokszor írt meg, illetve fejezett be cikkeket Marx helyett (A tőke II: és III. kötetét is ő rendezte sajtó alá), mégis azt vallotta, hogy mindenre, amit ő végbevitt, Marx is képes lett volna, de amit Marx alkotott, ő nem tudta volna létrehozni.

Korunk önzésének és hiúságának tapadós mocsarában fuldokolva meglepve vetjük fel fejünket és kérdezzük: hogy tud valaki ilyen könnyen lemondani önnön teljesítményéről és átengedni minden dicsőséget másvalakinek, morzsányit sem hagyva önmagának? Engels maga felel nekünk:

„Egyáltalán nem értem, hogy lehet valaki irigy egy lángészre; ez valami olyan sajátos dolog, hogy mi, akikben nincs meg, eleve tudjuk, hogy elérhetetlen számunkra; de ahhoz, hogy ilyesmit irigyeljen valaki, mégiscsak nagyon kicsinyesnek kell lennie.” (MEM 35:215, kiemelés tőlem A.A.)

Ebben a szellemben állapította meg Engels Marx halála után, hogy „az emberiség alacsonyabb lett egy fejjel, mégpedig a legjelentősebb fejjel, amellyel napjainkban rendelkezett”, és jósolta meg Marx temetésén, hogy „Neve és műve élni fog századokon át!”. (F. Wheen: Karl Marx, Napvilág, Bp. 2004:328) 

Lehet Marx és Engels munkásságát bírálni, elutasítani vagy akár gyűlölni, de egy dolgot nem lehet eltagadni tőlük: amit tettek, azt önként, meggyőződésből, minden anyagi vagy egyéb önös érdektől mentesen tették, bármikor vállalva az ezért járó üldöztetést és nélkülözést.

S végül, amikor Európa számos országában utcai demonstrációk zajlanak, jeléül annak, hogy az uralkodó osztály nem tudja a régi módon fenntartani saját rendjét, az alul lévők pedig nem tudnak a régi módon élni, a mának is szól Marx figyelmeztetése, amit a filmben is szereplő jelenet szerint a gőzösfejű Weitlinghez intéz:

„Fellázítani a munkásokat tudományos alapok vagy konstruktív elmélet nélkül ’egyenértékű a prédikálás haszontalan és tisztességtelen formájával, amely hivatott prófétát feltételez az egyik oldalon és csupán szájtáti tökfilkókat a másikon’.” (Wheen, im.:93).