Ha mindenki dolgozna…

(Részlet Artner Annamária: Gondolatok a magyar foglalkoztatási helyzetről c., az Egyenlítő c. folyóirat 2007/5. számában megjelent cikkből.)

A technikai fejlődésnek köszönhetően a társadalmi lét adott szintű újratermeléséhez összességében mind kevesebb munkaórára van szükség. Ez az örvendetes fejlemény azzal járhatna, hogy mindenkinek kevesebb munkaórát kell ledolgoznia – ha a munkaterhelés egyenletesen oszlana meg a társadalom munkaképes tagjai között. De nem így van.
A növekvő konkurenciaharcban mind kevesebb foglalkoztatott mind több és intenzívebb munkát végez, miközben egyre több ember egyáltalán nem, vagy alig végez termelő munkát. Dolgozni csak azért nem tudnak, mert el vannak szakítva az emberiség által történelme során közösen kimódolt és megalkotott termelőeszközöktől, de még annak természet adta formáitól is (mint például a földtől). A munkanélküliség azt jelenti, hogy a legfőbb termelőerő parlagon hever, miáltal leépül, tönkremegy, elsorvad. Ez az általános árutermelés gazdálkodási formája: látszólag hatékony – de csak a vállalati gazdálkodás szintjén – valójában azonban irracionális és pazarló. 

Magyarországon a munkaképes korú (15-64 éves) lakosság száma 6,9 millió. A legálisan foglalkoztatottak száma 2006 közepén a KSH szerint 3,9 millió. Az inaktív munkaképes korúak száma tehát közel 3 millió. Ezen belül 800 ezer körüli a „feketemunkás”-ok száma és kétszer annyi (1,5-1,7 millió) az eltartott aktív korúaké. Az összes foglalkoztatott száma tehát (a feketén foglalkoztatottakkal együtt) kb. 4,7 millió, a ténylegesen nem dolgozó aktív korúak (eltartottak, munkanélküliek) száma pedig kb. 2,2 millió. Az így vagy úgy foglalkoztatottak és a ténylegesen inaktívak aránya tehát 2,1:1. Ez azt jelenti, hogy ha minden munkaképes korú ember dolgozna, akkor ugyannyi termék (GDP) előállításához mindenkinek 32-33 %-kal kevesebbet, azaz napi 8 óra helyett csak 5 és felet (!) kellene dolgozni.

Több idő maradna pihenésre, kulturálódásra, továbbképzésre, ami azzal járna, hogy nőne az egy órára jutó teljesítmény. Nem egyszerűen ugyanannyit, de többet termelnének, minden egyéb tényező változatlansága mellett, pusztán attól, hogy mindenki dolgozik, de csak napi 6 órát. Többet, egyrészt mert a 6 óra alatt kevésbé fárad el az ember, mint 8 alatt (tehát az első 6 óra átlagtermelékenysége nagyobb, mint az utolsó kettőé, amit elhagynánk), másrészt azért, mert jobb kedvvel dolgoznának. Továbbá: Kevesebb lenne a stressz, a megbetegedés, a bűnözés, csökkennének a devianciák stb., tehát csökkennének az ezzel kapcsolatos társadalmi szintű kiadások is. Kevesebbet kellene fordítani ezek kezelésére (egészségügyi ellátás, orvosok, gyógyszer, drogambulancia, drog prevenció, rendőrség, szociális munka stb.), vagyis ugyanannyi munkakifejtés mellett több (idő) jutna jóléti kiadásokra/tevékenységekre, fejlesztésekre, vagy tovább csökkenhetne a munkaidő. Az igazságosabb teherelosztás és kisebb terhelés erősítené a közösségi szellemet, az emberek egymás és környezetük iránti felelősségérzetét, empátiáját, toleranciáját és önzetlenségét, minek következtében olyan tevékenységek elvégzésére is hajlandóak lennének megnövekedett szabadidejükben, amire most csak pénzért, vagy még azért sem, miközben kevesebb kárt tennének. (Pl. rongálások csökkenése, közvetlen lakókörnyezet ápolása, betegápolás stb.). Itt ismét felszabadulna az az idő, amit most ezek hiányának pótlására, az okozott károk helyreállítására, megelőzésére, büntetésére (térfigyelő-rendszerre, őrzésre, büntetés-végrehajtásra stb.) kénytelen fordítani a társadalom. Ezt megint csak többlettermék/többletszolgáltatás előállítására vagy pihenésre válthatná fel.

De ha csak a 20-59 éveseket vesszük, és feltesszük, hogy minden legális és illegális munkavállaló 20 és 59 év között van (amivel azt feltételezzük, hogy minden 20 évnél fiatalabb és 59 évnél idősebb, ma dolgozó ember helyébe egy 20 és 59 év közötti, ma nem dolgozó ember áll), akkor az összes munkaképes korú népesség 5,7 millió, a legálisan vagy illegálisan foglalkoztatottak száma marad ugyanannyi: 4,7 millió. Tehát a legálisan vagy illegálisan foglalkoztatottak aránya a ténylegesen inaktívakhoz képest: 4,7:1. Vagyis a munkaidő több mint egyhatoddal (17-18 %-kal) csökkenthető, ami közel másfél órát (82-85 percet) jelent: 8 óra helyett tehát 6 és fél órát kellene dolgozni ugyanannyi termék előállításához, mint ma. Ez azt jelenti, hogy a társadalom derékhada, a 20-59 évesek egyenlő arányban hordanák vállukon a termelés terhét, tehermentesítve a fiatalokat és az idősebbeket a munka alól. Minden fiatal leérettségizhetne és a rákövetkező 2 évben valamilyen szakmát szerezhetne, és senkinek nem kellene 59 éves kora után dolgozni. De ha a 20-59 éves derékhad 6 és fél helyett 7 vagy 7 és fél órát vállalna, akkor vagy több termék, vagy még korábbi nyugdíjba vonulás és/vagy hosszabb tanulóévek lenne az eredmény. (Az aktív korúak között is vannak, akik nem tudnak dolgozni vagy mert Gyed-en, Gyet-en vannak, vagy mert betegek. Ezek száma ma Magyarországon 5-600 ezerre tehető. Eltartásuk ilyen körülmények között nem jelentene gondot, mint ahogy a 20 éven felüli harmadfokú képzésben résztvevő kb. 200 ezer főé sem.)

És így tovább, a munkaidő egyenletes elosztásával felszabaduló idő felhasználásának módja sokféle, és mind a társadalom – az összes, élete során egyenlő mértékben dolgozó munkaképes ember – javát szolgálja. Egy ilyen gazdálkodási módban az idő felhasználásáról a társadalom tagjai közösen dönthetnének helyi és országos szinten - mint tették az osztálytársadalmak kialakulása előtt hosszú évezredekig, és teszik ma is mikroközösségeikben, családban, faluközösségekben, vagy más identitáscsoportokban.

2006-ban a magyar költségvetés hiánya a GDP 9,7 százalékára rúgott. Emiatt millióknak kellett összébb húzni a nadrágszíjat, kevesebb nominális bérből drágább árukat vásárolni, ki tudja mennyi ideig. A fenti példánál maradva: ha minden munkaképes korú ember dolgozna, akkor a mai GDP-t napi 5,5 óra, ha csak a 20-59 évesek, akkor 6,5 óra alatt lehetne előállítani. Ennek 9,7 %-a 32-38 perccel egyenlő. Tehát, ha az 5,5 illetve 6,5 vagy a 7,5 órához mindenki önként és ingyen hozzátenne még napi fél órát, akkor a mai „óriási” költségvetési hiány 10-12 hónap alatt megtermelhető lenne. Napi 1 órai önkéntes többletmunkával pedig 6-7 hónap is elegendő lenne ehhez. Megszorításokra, beláthatatlan ideig tartó életszínvonal-csökkenésre pedig senki nem gondolna.

Ha mindez olyan egyszerű, miért van oly távol a mai valóságtól? Az ok a vállalati elkülönültség. Az, hogy nem a társadalom gazdálkodik a rendelkezésére álló erőforrásokkal, hanem a vállalatok az ő gazdálkodási körükbe vont inputokkal: a társadalmi munkaerőalappal való gazdálkodás HELYETT vállalati költséggazdálkodás folyik. Ennek oka pedig, hogy a társadalom az általa létrehozott termelőeszközöket magántulajdon formájában egy szűk szegmensének engedi át, akiknek kezében azok a haszonszerzést szolgáló tőkévé válnak.