A kormány 2010-ben államosította a magánnyugdíj-pénztárakat, mondván, hogy a bizonytalanból a biztos, szolidaritás alapú rendszerbe vezeti vissza az embereket. Mint Selmeczi Gabriella 2010 novemberében az InfoRádiónak elmondta: „szolidaritás alapú lesz a nyugdíjrendszer … a kormány választási lehetőséget kínál … az állami rendszer a szolidaritáson alapul, azaz, aki ezt választja, az lesz jogosult majd állami nyugdíjra. Akik maradnak a magánnyugdíj pénztári rendszerben, azok az új rendszer létrejöttével elveszítik az állami nyugdíjra szóló jogosultságukat. Tudni kell, hogy az eddigi vegyes nyugdíjrendszer 75 százalék állami, 25 százalék magánnyugdíjon alapult. Az állami rendszerben is lesz egyéni számla... de ez csak nyilvántartási célú, és nyugdíj-megállapítási szabályok nem változnak. Az így megszerzett nyugdíj-jog örökölhető lesz a házastársnak, gyermekek esetében marad az árvaellátás rendszere.”
2011. május 23-án kelt és innen letölthető: nyugdíjtervezete azonban egészen más koncepciót türköz, hiszen, a munkaadók érdekeinek megfelelően lényegében teljesen az „öngondoskodásra’” építi a nyugellátást. Igazi, tőről metszett EU- és OECD-konform neoliberális reformról van tehát szó.
A NEFMI 2011. május 23-án keltezett tervezete (858/KIM/2011. Előterjesztés a Kormány részére) szerint, amely egyébként a „nem nyilvános” megszorítást tartalmazza, a munkáltató által fizetett nyugdíjjárulék nem, vagy csak kisebb részben képezné a nyugdíj alapját. A nyugdíj az „egyéni számlán” gyűlik, ami a bruttó bér kb. 20 %-ából képződne. Vagy úgy, hogy a munkáltató által fizetett, most 24 %-os járulék kisebbik fele is ide kerül a munkavállaló 10 %-án túl, vagy úgy, hogy a munkavállaló bérét ’”felbruttósítják” és akkor ennek 20 %-át egyéni hozzájárulásként fizeti be számlájára a munkavállaló.
Itt mindjárt három probléma adódik.
- Mint fent olvashatjuk, eddig az állami nyugdíj az össznyugdíjunk 75 %-át adta, most ez gyakorlatilag megszűnik, hiszen állami rendszerben, de egyéni számlánk lesz. Ide vagy minden mi fizetünk be, vagy fele-fele részben fizet munkáltatónk és mi. Vagyis az „állami’” (ha munkáltatónk befizetését így értelmezzük) legfeljebb 50 %-át adja nyugdíjunknak.
- Másrészt a bruttósítással nő a személyi jövedelemadó és egyéb járulékok alapja is, tehát több SZJA-t (munkavállalói járulékot, egészségbiztosítási járulékot stb.) kell majd fizetni a bérből.
- Harmadrészt az egyszeri felbruttósítás elvileg ugyan szinten tarthatja a nettó béreket a bruttósítás pillanatában, azonban az új munkaszerződéseknél ez már nem játszik: ha valakit felvesznek mondjuk 150 ezer forinttal dolgozni, az abból fogja a 20 %-os nyugdíjjárulékot fizetni magának. Senkinek nem fogják mondani, hogy „felveszlek 150 ezerért, de mivel neked abból több nyugdíjjárulékod lesz, ezért nem is annyiért veszlek fel, hanem 166.666-forinttal”.
Ez már csak azért is biztos, mert a tervezet szerint „radikálisan csökkenne a munkáltatók kimutatott közterhe”. A munkáltatók terhei csak akkor csökkenhetnek, ha ezen túl kevesebbet kell a munkavállalóra költeniük. Ha pedig mindenkinél ők fizetnék a felbruttósítást (amivel az ő járulékaik abszolút értéke is nő), akkor nem csökkenne, sőt (az egyéb járulékok abszolút értékének növekedésével még nőne is) a terhük.
Maga a tervezet is elismeri, hogy „a jövedelemcsökkentés minden érintett ellátásban részesülő vagy arra számító számára negatív hatású.”
A tervezet azt is javasolja, hogy a többi nyugdíjelem (ideiglenes özvegyi nyugdíj, árvasági nyugdíj) fedezetét is a munkavállalók fizessék a bérből, a munkáltatók befizetései csak az évközi, aktuális hiányok („keresztmetszeti egyensúly”) fedezetéről gondoskodnának: „Javasoljuk ezen felül, hogy az egyéni jogosultságokat megalapozó járulékrészek (vagyis a „hosszmetszeti” egyensúlyt biztosító öregségi nyugdíjjárulék, és a hozzátartozói járulékrészek) kerüljenek az egyéni bérbe („felbruttósítás”), s a munkáltató csak az egyéni jogosultságot nem teremtő részt (a rövidtávú egyensúlyt biztosító részt) fizesse”.
A fenti módon keletkező „egyéni nyugdíjszámla” örökölhető lesz, de – szemben a magánnyugdíjpénztári számlával – csak nyugdíjcélokra! Ha tehát valaki idő előtt meghal, gyermekei csak nyugdíjas évükben juthatnának hozzá megtakarításaihoz. Ha megélik…
Az öngondoskodás családi gondoskodássá szélesül abban az elképzelésben, hogy házastársak válása esetén a házasság alatt felhalmozott egyéni nyugdíj-megtakarításokat egyenlően osztanák el a felek között: „az egyéni számlák egyenlegének azt a részét, amit a házasság alatt szereztek a felek – hacsak házassági szerződésben erről a kérdésről másként nem állapodtak meg –, egyenlő arányban fel kell osztani az egyéni számláik között… Ha az egyik fél a házasság alatt egyáltalán nem dolgozott, s így nem szerzett nyugdíjjogosultságot, akkor váláskor megkapja a másik fél, házasság alatt szerzett számlaegyenlegének a felét.”
Tehát, ha valaki ott marad két kisgyerekkel, és férje munkanélküli, akkor nemcsak, hogy nem kap tartásdíjat, de még fizeti is (az egyébként tényleg segítségre szoruló) volt férjét. A kérdés csak az: ki a hibás azért, hogy emberek tisztességesen megfizetett (megélhetést, nyugdíjat biztosító) munka nélkül, maradnak és kinek kötelessége gondoskodni róluk?
A kormány nyugdíjreform-tervezete szerint továbbá megszüntetnék a nyugdíj melletti munkavállalás lehetőségét (ha dolgozik a nyugdíjas, nem kap nyugdíjat) és a nyugdíjasok kedvezményeit (pl. utazási kedvezményt) is.
Matolcsy György 2010. novemberében azt nyilatkozta, hogy az ő terveik a nyugdíjkorhatár emelésére „nem terjednek ki”. Ezzel szemben a mostani tervezet a várható élettartam növekedésével „automatikusan növekvő nyugdíjkorhatár”-ról beszél.
A tervezet szerint: „Az előterjesztés a versenyképesség szempontjából pozitív hatású.” Igaz! Dicséretesen neoliberális intézkedéscsomaggal állunk szemben, ahol mindent a versenyképességnek, magyarán a vállalati profitabilitásnak rendelnek alá.
2011. június 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése