Görögországot mentették meg?

Görögországot 2012 márciusában – úgy tűnik - újra megmentették. (Már ha igaz a hír, merthogy arról is szólnak hírek, hogy a privátbefektetők mégsem elegendő mértékben hajlandók leírni a görög adósságokat.) Problémái ezzel azonban nem oldódtak meg, mert nem magából Görögországból, hanem annak a világgazdaságban betöltött helyéből fakadnak. A görög válság messze nem egyszerűen a költségvetési hanyagság következménye, hanem a tőkefelhalmozás világméretű válságáé, amelyet a félperifériás helyzetű országban az euró katalizált és eszkalált.
A gyengébb versenyképességű gazdaságok számára ugyanis az euró elkerülhetetlenül felülértékeltté, és ezáltal maga is az egyensúlyromlás tényezőjévé vált. Az eurózónában maradás ára a belső leértékelés, vagyis a bérek GDP-ből való részesedésének leszorítása a tőke versenyképességének visszanyerése céljából. A megszorítások azonban visszafogják a fogyasztást és a termelést, és legfeljebb az alacsony termelési költségeket kereső nemzetközi tőke telephelyeként értékelhetik fel az országot. Ezt a lehetőséget azonban keretek közé szorítják az államivá transzformált magánadósságok teljesítésével, Görögország eurózóna-tagságával kapcsolatos gyanakvások. Görögországnak be sem kellett volna lépnie az eurózónába, és mai súlyos gondjainak megoldásához - amennyiben az Unió nem változik meg gyökeresen - elengedhetetlen feltétel az eurózóna elhagyása. Ennek alternatívája, hogy az európai centrum, elsősorban Németország, legszegényebb tartományává süllyed. Görögország olyan utat jár, amelyen a szenvedés minden stációján átmegy, pedig az út végén így is, úgy is a kereszt várja… 

A mentőcsomag

A második görög mentőcsomagra, amely lényegében irányított államcsődnek nevezhető, hosszú huzavona után, 2012 március közepén bólintott rá az IMF és az EU, miután a magánhitelezők felé fennálló adósságok átstrukturálása (Private Sector Involvement – PSI) sikerrel zárult. A magánhitelezők követeléseiket a névérték 31,5 %-án új, 30 éves 2-4,3 %-os kamatú, az EFSF (Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz) által garantált körvényekre, és 15%-nyi készpénzre (2 éven belüli lejáratú EFSF-papírokra) váltották. Így Görögország 105 milliárd eurónyi tartozástól szabadult meg. Az IMF-EU mentőcsomag azt jelenti, hogy Görögország 23,8 milliárd SDR (kb. 28 milliárd euró) készenléti hitelkeretet kap az IMF-től 4 évre, a korábbi csomag még fel nem használt részletein felül, és 144,7 milliárd eurót az eurózóna EFSF-alapjából 2012-14 között, beleértve a korábbi csomag még le nem hívott részleteit is. Vagyis 2012-14 között 130 milliárd euró friss pénz áll rendelkezésére, és ez után még kb. 8 milliárd euró az IMF-től. (Az összegek pontos meghatározását nehezíti, hogy az IMF-hitelt SDR-ben állapítják meg, az EFSF-hitelt euróban). Az EFSF-től kapott pénz magában foglalja magánhitelezőkkel szemben fennálló adósság csökkentésének közvetlen készpénzigényét (15 % vagyis 30 milliárd euró) és a görög bankok feltőkésítésére szánt 25 milliárd eurót is.

A helyzet lényegében a következő: Görögország megszabadul kb. 105 milliárd euró magánhitelezőkkel szembeni adósságtól, miközben újabb kb. 138 milliárd euróval eladósodik az eurózóna és az IMF felé. Adósságállománya tehát kb. 33 milliárd euróval nő, ám ennek a terhei összességében csökkennek a korábbiakhoz képest. (Az előírt megszorítások azonban nem enyhültek!) A még 2011 nyarán megállapított feltételek szerint az eurózóna a korábbi hitelek lejáratát maximum 7,5 évről minimum 15-30 évre emelte, 10 éves türelmi idővel és igen alacsony (kb. 3,5 %-os) kamattal. Igen ám, de a magánhitelezőkkel való megállapodás alapján a nekik adott új kötvényeket az angol jog szabályai szerint bocsátják ki, ami azt jelenti, hogy mindig euróra vonatkozó követelés fognak megtestesíteni. Így a görög állam még akkor sem válthatja át e kötvényeket drachmára, ha kilépne az eurózónából. (A görög jog szerint kiadott papírok esetén az állam megtehetné, hogy adósságát egy az egyben váltja át euróról az új valutára, így a kilépést követő leértékelődés kifejezetten kedvezne Görögországnak.)

Összegezve: az új kötvények, illetve az intézményi hitelezőkkel szembeni adósság kamata jóval kisebb, mint a piaci kamatok, ez a tartozás azonban az eurózónától való még szorosabb kötődéssel és a lakosságot sújtó, radikális megszorításokkal párosul. Ráadásul az EFSF-ből érkező pénzek kb. 40 %-a a PSI-ben résztvevő magánhitelezők készpénzes kárpótlására és a görög bankok feltőkésítésére megy. A görög állam a maradékból (kb. 75 milliárd euró) finanszírozhatja fennálló adósságát, miközben végzetesen le kell nyomja lakosságának életszínvonalát. Görögországot perifériás országként betonozták be az eurózónába.

A „segítség” feltétele

A 2011 júliusában, amikor a második mentőcsomag szükségessége felmerül, még kevesebb, mint 30 milliárd eurós kiigazításról volt szó 2011 és 2015 között (Európai Tanács 2011). A 2012-es előírásokban azonban 2012 és 2015 között már 30,9 milliárd, 2016-ban pedig további 11,9 milliárd eurónyi kiigazítás szerepel.

A reformkövetelmények középpontjában a belső leértékelés („internal devaluation”) áll. A „növekedés-gyorsító lépések” is a bércsökkentésről, a munkaerőpiaci szabályozás rugalmasabbá tételéről, a vállalkozásokat segítő jogi környezet megteremtéséről, deregulációról, illetve piacnyitásról szólnak.

Csupa tőkemegtérülést segítő, ám a nemzetgazdaság fejlődésének irányáról, szerkezetéről, a lakosság életkörülményeiről semmit nem mondó, az 1980-as évek óta folytatott neoliberális gazdaságfelfogást tükröző célkitűzés…

Görögország már eddig is olyan mértékű költségvetési kiigazítást hajtott végre eddig, ami egyetlen európai országéhoz sem fogható: 2010-11-ben GDP-jének 16 %-ával felérő költségvetési korrekcióra került sor, ám a kiigazításnak még évekig folytatódnia kell. A 2012. márciusi feltételek szerint ezek mértéke 2012 és 2016 között évi 3,8-5,6 %-ot, összesen a GDP 20 %-át teszi ki.

A 2012. márciusi adósságrendezéshez kapcsolt tervek/követelmények szerint a költségvetési hiány 2013-ban a GDP 4,6 %-ával, 2014-ben már csak 2,1 %-ával érhet fel, a primer (az adósságtörlesztés nélkül számított) egyenleget pedig már 2013-ban többlettel kell zárni. A bruttó külső államadósság mértéke az előírások (prognózisok? remények?) szerint rövidtávon jelentősen nő (2013-ban a GDP 167 %-ával éri el csúcsát), de 2020-ban már csak 117 % lesz.

Persze ezek is sötétben tapogatózó elképzelések. A görög, az uniós és az IMF-anyagok is jelentős kockázatokról beszélnek, amelyek mindezt keresztülhúzhatják. Különösen a görög társadalom tűrőképességéért és a görög kormány elkötelezettségéért aggódnak az elemzők, hiszen még most, az adósságterhek enyhítése után is radikális életszínvonal-esést kell keresztül verni.

Ki segít kit?

Az IMF és az EU véleménye szerint a görög problémát a költségvetési egyensúlytalanság és a gyenge versenyképesség okozza. A megoldást a szigorú költségvetési politikában és a tőkeértékesülés javításában látják, ami privatizációt, deregulációt és liberalizációt feltételez. De mindezek csak eszközök a kulcskérdés, a „belső leértékelés” számára, ami a bérek, szociális kiadások ezeken keresztül pedig az árak csökkenését jelenti, és egyben javítja a költségvetési egyenleget.

A feladat most Görögország számára az, amit ugyanilyen helyzetben Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1971-ben nem vállalt fel: ahhoz, hogy megmentse a dollár fix aranyparitásán nyugvó stabil nemzetközi pénzügyi rendszert, rá kellett volna zúdítania az amerikai gazdaságra a recessziót és a munkanélküliséget. Ezt várta tőle a nemzetközi pénzügyi szféra képviseletében Arthur Burns, a Fed akkori elnöke: megszorításokat és alacsony inflációt. Nixon azonban előtérbe helyezte hazája gazdasági-társadalmi érdekeit a nemzetközi pénzügyi szféra érdekeivel szemben, felfüggesztette, majd beszűntette a dollár aranyara való beválthatóságát: felrúgta a Bretton Woods-i egyezményt. Mi következett ezután? A dollár néhány hónap alatt kb. 10 %-kal értékelődött le, amire Nixon még rá is segített azzal, hogy 10 %-os importvámot vetett ki, valamint ár- és bérkontrollt vezetett be. 1973-ban ismét leértékelte a dollárt 10 %-kal. És lám, a korábbi években a dollár kulcsvaluta szerepe miatt elkényelmesedett, versenyképesség-romlást szenvedett, termelékenységnövekedésben versenytársaitól elmaradt USA kereskedelmi mérlege pozitívvá vált, gazdasága növekedni kezdett, munkanélkülisége csökkent. De Bretton Woods halott volt.

A tőkelogika által globalizált világban egy olyan kis, függő helyzetű ország, mint Görögország, nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az egyszerű lépéseket megtegye, és ezzel csökkentse a társadalmi áldozatokat, időt nyerjen az egyébként mindenképpen szükségszerű termelékenységnövelés számára. Ezért itt fordított a képlet: a nemzetközi pénzügyi rendszer (az euró), illetve e rendszer haszonélvezőinek érdekei írják felül a nemzeti gazdaság és társadalom érdekeit. Mivel ez utóbbiak is csak belső egyensúlyuk biztosítása révén érvényesülhetnek, alárendelésük a nemzetközi pénzügyi érdekeknek végső soron csak a görög társadalmon belüli törésvonalak elmélyítését eredményezi, sőt feltételezi. Mint az IMF is figyelmeztet: miközben a bankokat példa nélkül álló állami segítségben kell részesíteni, de úgy, hogy az állam ne avatkozzon be a napi ügymenetbe, a görög kormánynak ellen kell állnia a bérek és árak, a szociális transzferek és a közszféra foglalkoztatásának csökkentésével szembeni érdekeknek. Az IMF szerint Görögország eurózónából való kilépését jelentős (több mint 10 %-os) GDP-visszaesés követné, de a növekedés már a harmadik-negyedik év után helyreállna, és később lényegében az eurózónában maradás esetén feltelezett pályára állna. A legfontosabb járulékos hatás azonban – folytatja az IMF – az eurózóna megrendülése lenne, ami dominóhatással fenyeget.

Úgy tűnik tehát, nem az eurózóna menti meg Görögországot, hanem Görögország, annak bérből, nyugdíjból, segélyből élő lakosai az eurózónát. Különösen figyelemre méltó etekintetben, hogy a magánhitelezőkkel lefolytatott adósságcserében a görög jognak megfelelő kötvények helyett az angol jog alá eső, tehát „örökösen” euróban fennálló tartozást megtestesítő értékpapírokat használtak. Így ugyanis az eurózóna elhagyásával járó valuta-leértékelődés hatalmas mértékben növelné meg a görög államadósságot, vagyis az eurózóna elhagyása immár még nehezebb, mint valaha is volt.