Mi függ a görög választásoktól?

Röviden: semmi. Persze ezt hosszabban is el lehet mondani.

A néhány nap múlva (június 17-én) zajló görög választásokkal kapcsolatban most mindenki azt latolgatja, vajon olyan kormánykoalíciót segítenek-e hatalomra a választók, amelyik hajlandó teljesíteni az EU által előírt megszorításcsomagot (Új Demokrácia, Pánhellén Szocialista Mozgalom - Paszok), vagy kormányképes erővé avanzsálják a szerződést elutasító radikális baloldali gyűjtőpártot, a Szürizát. Pedig akármilyen kormány kerül is hatalomra, mindegyik meg akar majd egyezni az EU-val. A különbség annyi, hogy a Szüriza radikálisabban áll ki a növekedés és a megszorítások enyhítése mellett, mint a többi párt. 

Ráadásul a Szüriza irányvonala „benne van az európai levegőben”, már a válság kezdeteitől fogva, de – ahogyan az lenni szokott – az emberek, és főleg a politikusok többsége csak a radikális üzenetek tartalmát képes megérteni. 

Írországban például már a 2011. februári választásokon a 2010. novemberi ír mentőcsomag újratárgyalásának (a hitelkamatok enyhítésének) ígéretével kampányolt az ellenzéki párt (Fine Gael), és hatalomra kerülve ezt meg is kísérelte. Az ír próbálkozást azonban rövid úton elutasította Nicolas Sarkozy és Angela Merkel, azzal, hogy az enyhítésnek ára van: emelni kell a híresen alacsony ír profitadót. Csakhogy, mivel ez az alacsony adó az ír gazdaság tőkevonzó képességének alfája, az erről való lemondás a mentőcsomag feltételeinek enyhítéséből nyerhető előnyöket messze túlkompenzálná. Így aztán a hitelfeltételek enyhítéséről nem esett több szó. 

Az elmúlt években a válságkezelés súlyos társadalmi terhei elleni tiltakozások nemcsak Görögországban csaptak az egekig, de Spanyolországban is. Sőt, itt szerveződött meg a „felháborodottak” (Los Indignados) nagy mozgósító erejű mozgalma, amelynek kezdeményezésére 2011. május 15-étől több tízezren foglalták el hosszú napokra a madridi Puerta del Sol teret. Ez a tiltakozási forma aztán a Wall Street elfoglalása után „mandinerből” mint „Occupy” mozgalom érkezett vissza Európába.

 

Újabban pedig itt van a francia fordulat, Francois Hollande elnökké választása, amelyet az ír miniszterelnök, Enda Kenny is azzal üdvözölt, hogy így lehetőség nyílik a növekedésnek a megszorítások elé helyezésére. 

És végezetül mára már az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde is arról beszél, hogy az eddigi európai válságkezelési lépések elhibázottak voltak, országspecifikus gyógymódra van szükség, a gazdasági növekedést kell támogatni, és ennek érdekében akár a költségvetési és monetáris szigor lazítása is tolerálható, a megszorításokkal fokozatosan kell előrehaladni.

Visszatérve a görög választásokra: ha Görögországban a megszorítások folytatását vállaló koalíció jön létre, az sem lesz képes folytatni a megszorításokat. Egyrészt mert ahhoz erős katonai-rendőri terrort kellene alkalmaznia, ami veszélyeztetné Európa és a világ békéjét, másrészt azért, mert nincs olyan megszorítás, amellyel ki lehet termelni azt a hatalmas adósságot, amelyet régóta halmoz az ország, de amely a bankrendszer megroppanása és az egyidejű világméretű gazdasági visszaesés miatt nőtt a jelenlegi, elviselhetetlen mértékűre. 

Vagyis az EU-mentőcsomag feltételeként kötött megállapodás felmondása így vagy úgy (formálisan, vagy ténylegesen) mindenképpen be fog következni.

Tehát akár „megszorítás-párti”, akár azt elutasító kormánya lesz is Görögországnak (ha lesz egyáltalán, hiszen még az sem biztos), az euróövezetnek mindkét esetben alapvető változtatásokat kell végrehajtania, hogy megmaradjon, és mindkét esetben továbbra is a szétesés előtt fog állni, mint most. 

Az euróövezetet csak az menthetné meg, ha tagországai nagy lépést tennének az egyesülés felé, lemondva nemzeti szuverenitásuk újabb szeletéről. Ez nemcsak a szegény országokra, de a gazdagokra is áll, amelyek végül is learatták az eurózóna minden előnyét. Az országok ilyen összenövése, szolidaritásuk ilyen kiteljesedése azonban a verseny körülményei közepette nem fog bekövetkezni, hiszen éppen a versenynek mondana ellent. Most éppen a protekcionista tendenciák újjáéledésével van dolgunk, erősödnek a nemzeti piac védelmét követelő hangok nemcsak a gyenge, abszolút „vesztes” országokban, de pl. Franciaországban is. Sőt, világszerte, hiszen még Oroszországban is kemény kritika éri a hazai gazdaság védelmének csökkentésével járó WTO-tagságra való készülést.  

Sokakat izgató kérdés, vajon kilép-e Görögország az euróövezetből, sőt az EU-ból (igazság szerint az euróövezetből csak úgy léphet ki, ha kilép az EU-ból), és ha igen, az milyen hatással járna.

Kétségtelen, hogy az euróövezet a jelenlegi formájában életképtelen, és a legkevésbé a gazdasági értelemben is perifériás országok számára gyümölcsöző. Ez teszi történelmi szükségszerűséggé felbomlását. Mivel azonban e felbomlás közvetlen következményei minden résztvevő, sőt a kívülállók számára is súlyosak, komoly érdekek fűződnek az övezet egyben tartására. Lélegeztető gépen pedig sokáig életben lehet tartani a beteget – már ha van, aki a lélegeztető gépet működteti.

Görögország kilépése az euróövezet széthullásának tényleges kezdetét jelentené, és egyben az Európai Unió felbomlásának kezdetét is, ami pedig megnövelné egy újabb világháború valószínűségét. (Ne feledjük, hogy az első világháború az aranystandard rendszer ellentmondásainak, az országok között és azokon belül keletkező divergenciáknak a kiéleződése idején tört ki, elsöpörve magát az aranystandard rendszert.) E beláthatatlan következmények miatt még a legerősebb országok (Németország, Franciaország) sem akarják engedni, hogy Görögország elhagyja az eurót. Görögországot előbb-utóbb követné a már mentőcsomagra szorult, vagy az éppen az előtt álló országok valamelyike. Talán éppen a Görögországhoz szorosan kötődő Ciprus lenne a következő, de nem az utolsó. Görögország, mint már nem először, „kitaposná” az utat számukra. Ma senki sem beszél róla, de az EU regionális politikájának fejlődésében Görögország a maga határozott fejlesztési igényeivel úttörő szerepet játszott, még akkor is, ha a regionális politika lényeges kiterjesztésére csak a fajsúlyosabb Spanyolország csatlakozása (1986) után került sor. 

Ha Görögország kilépne az euróból, illetve az Unióból, nem fordulat, de minőségi ugrás következne be a világban, amely minőségi ugrásnak enélkül is be kell következnie. A nemzeti érzelmek, a gazdasági protekcionizmus, amelyek ereje már most is egyre nő, szabad folyást nyernének, kiéleződne a mindenoldalú versenyt az országok között és az új érték elosztása körüli harc az országokon belül. Éppen az erősödne, amely elől a piaci szereplők a protekcionizmusba kívánnak menekülni. Visszaállna egy korábbi világgazdasági állapot, amely azonban a világméretű termelőerők fejlődésének nem felel meg. Ellentétes, sőt ellenséges érzületek kapnának lábra országokon belül és azok között is, a végletekig kiéleződne a piacokért és profitért folyó harc. Egyszóval kiteljesedne a már most itt lévő, és Görögország kilépése nélkül is elkerülhetetlenül kiteljesedő káosz, jeléül annak, hogy a világ megérett egy teljesen új berendezkedésre. Ehhez képest elenyésző probléma, hogyan alakulna a forint árfolyama…