Fordítás/Translation

Dear Visitor, you can read my blog articles on any language you want with the help of the Google Translator. Select the language on the right side in the "Translate" module.

Kedves Látogató, blogbejegyzéseimet lefordíthatja bármely nyelvre a Google Fordító segítségével. Válassza ki a nyelvet a jobb oldalon található "Translate" modulban.


2012. február 3., péntek

Egy tralfamadori a prolikról

A gyerek, akire nem figyelnek, éljen jómódban vagy szegényégben, rosszul érzi magát. Amikor kiköt Zacher Gábor drogklinikáján vagy a rendőrőrsön, vagy verekedésbe keveredik, falfirkát csinál, esetleg meglopja az apját, a szülő sokszor csodálkozva mereszti a szemét – nem érti, mi történt.

Az ILO legújabb jelentése szerint a világon ma 456 millió dolgozó (!) ember él a családjával napi kevesebb mint 1,25 dollárból (havi 8-9 ezer forint per fő) és 900 millió azoknak a száma, akik kevesebb, mint napi 2 dollárból – ez kb. a magyarországi segélyszint felének (!) felel meg (13-14 ezer forint per fő). Vagyis a világ dolgozóinak 29 %-a, tehát minden harmadik, és vele családja él így. Holott a világon az egy főre jutó GDP (vásárlóerőparitáson) 11.800 dollár, e szintnek a 150-200 szorosa.

A globális munkanélküliség ma 200 millió fő, 27 millióval több, mint 2007-ben. Az elkövetkező 10 évben évente 46 millió ember lép be a világ munkaerőpiacára, tehát legalább 600 millió munkahelyet kellene létrehozni a szociális katasztrófa elkerüléséhez.

Az EU27-ben a válság következtében 5 millióval, 23 millió fölé nőtt a munkanélküliek száma. 116 millióan szenvednek anyagi vagy szociális kirekesztettségtől. Ezen belül 83-84 millióan élnek a szegénységi küszöb (a mediánjövedelem 60 %-a) alatt, ami természetesen jóval magasabb, mint napi 1-2 dollár, de az európai társadalmakban mégiscsak komoly nélkülözést jelent. Ennek csak alig egynegyedével (20 millióval) csökkentésére vállalkozik a 2010-ben megszületett Európa 2020 stratégia, és ráadásul az ehhez szükséges gazdasági növekedésnek még csak a jelei sem látszanak.

Az anyagilag szegények és azok közül is sokan, akik nem élnek nyomorban, rosszul érzik magukat e világban. Sérelmezik, hogy a dolgok a fejük felett történnek, hogy nincs tényleges beleszólásul még a helyi ügyek intézésébe sem. Ez a tömeg nagyrészt passzív, tudatlan, enervált és szkeptikus. Orwell a második világháború után született híres művében, az „1984”-ben így ír: „A proletároktól” [akik a társadalom 85 %-át teszik ki] „nincs mit félni. Magukra hagyva tovább dolgoznak, szaporodnak és halnak, nemzedékről nemzedékre, évszázadról évszázadra, s nemcsak hogy lázadásra nem fognak érezni semmilyen ösztönzést, hanem még azt sem lesznek képesek felfogni, hogy a világ másféle is lehetne. Ők csak akkor válhatnának veszélyessé, ha az ipari technika fejlődése szükségessé tenné, hogy magasabb fokon képezzék őket. …azonban … a népoktatás színvonala ténylegesen hanyatlóban van. Hogy milyen véleményeik vannak vagy nincsenek a tömegeknek, azt” [a világ urai] „közömbös dolognak tekintik. A tömegek számára megengedhető az értelem szabadsága, hisz azoknak nincs intelligenciájuk. … Ha lehet még egyáltalán reménykedni valamiben, csak a prolikban lehet! … Ahol egyenlőség van, ott józan ész is van. Előbb-utóbb be fog következni: az erő öntudattá alakul át. A prolik halhatatlanok. … A végén csak fel fognak ébredni. S mielőtt ez megtörténne – lehet, hogy csak egy évezred múlva – addig is életben maradnak, mindennek ellenére, akár a madarak, testről testre adva át egymásnak az életerőt…”

A prolik valóban halhatatlanok (naponta termeli őket újra a mindent átható profitharc), viszont Orwell óta hatalmasat fejlődött a kommunikáció, 1989-ben a kapitalizmussal szembeni alternatívával kísérletező kelet-európai rendszerek bukásával együtt beköszöntött az internet világa. Ennek jóvoltából az „öntudatra ébredés” jelei is látszanak, például a szociális civil mozgalmak globális szerveződése, a Világ Szociális (Társadalmi) Fórum (WSF) formájában.

Ezek a kusza, mindig új és új akciókban egyesülő mozgalmak mintha csak Orwellnek üzennének: jelszavuk a ”Lehet más a világ”, döntéshozatalai mechanizmusuk a teljes egyenlőség (konszenzus), „intelligenciától” nem korlátozott szabad értelmük egyszerű képletei között szerepel „az embereket a profit elé” („Peoples not profit”, „Peoples first”), a „foglaljuk el” („Occupy!”), vagy a „mi vagyunk sokan” („We are the many”, „We are the 99%”).

Bár következetlenségeik, szervezetlenségük és parciálisságuk miatt jogos bírálatok is érhetik ezeket a szerveződéseket, sokan csak annyi energiát fordítanak rájuk, hogy résztvevőikkel együtt megbélyegezzék (ld. pl. a belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt kijelentéseit) vagy lenézzék, kigúnyolják, őket (ld. pl. az „Anti-Davos” c. blogbeírás alatti egyes hozzászólásokat.) Ők bizonyára nem olvasták az „1984”-et, szomorú bizonyítékaként annak, hogy Orwellnek a népoktatás hanyatlásáról szóló jóslata ma is fájóan igaz. De a vádaskodás vagy gúnyolódás papírnyilai lepattannak a megállíthatatlanul repülő társadalmi idő vasszárnyáról. A pillanatfelvételek a megértés számára csalfa szirének. A hamari ítéletek pedig csak a tudatlanságot tükrözik.

Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd c. regényének főszereplője találkozik a Tralfamador bolygó lakóival, akik egészen másképp látják az időt, mint az emberek. Vegyünk például egy tájat hegylánccal, sivataggal, szakadékkal. A tralfamadoriak körbenéznek, és látnak mindent, a hegycsúcsokat, az eget, a sivatagot, a madarakat, a lábuknál a kavicsot, hátuk mögött a szakadékot. Az emberek ellenben úgy látják mindezt, mintha fejükön egy acélgömb lenne, azon csak egy kicsi nyílás, amelyhez egy kétméteres csövöt forrasztottak és az egészet egy sínen gördülő kocsira rögzítették volna. A kocsi halad, de az ember mindig csak egyetlen pöttyöt lát a világból, és nem marad más választása, minthogy bármit lát is, azt mondja: „Ez az élet.”

A WSF mozgalmai a „halhatatlan prolik” megnyilatkozása. Ha nincs a fejünkön a Vonnegut által leírt acélgömb, és akarjuk, akkor láthatjuk, honnan jön, merre tart és milyen tájba illeszkedik a WSF vonulata. Gyökerei a pénzügyi spekulációknak is tág teret engedő neoliberális globalizációban (1997/98-as délkelet-ázsiai pénzügyi válság), illetve a vele szembeni tiltakozásokban (brazil földfoglalók mozgalma, Seattle 1999 stb.) lelhetők fel, figyelme a szegénység, kirekesztés és a környezet problémái irányába mutat.

2012 januárjában a brazíliai Porto Alegrében megrendezett 12. WSF témája a környezetvédelem, a 2012 nyári Rio+20 találkozóra való készülés volt, mottója pedig: „Kapitalista válság, társadalmi és környezeti igazságosság”. A rendőrség adatai szerint 15 ezren vettek részt, ami kevesebb, mint a korábbi években, a rendezők azonban 40 ezerre becsülik a létszámot, merthogy oda a belépés bárkinek szabad. De ez a „dzsembori” nemcsak ebben különbözik a davositól. Hanem például abban is, hogy ide eljött, sőt nyitó beszédet mondott a világgazdaság új erőcsoportjaként számon tartott BRICS országok egyik oszlopos tagjának, Brazíliának a miniszterelnöknője, a szó szerint szegény proliból lett Lula da Silva neveltje és utóda, Dilma Rouseff, míg Davosban csak minisztereivel képviseltette magát.

Rouseff, aki Latin-Amerika „zászlós hajójának” kormányrúdjánál áll, a televízióban is közvetített megnyitójában támadta és kudarcnak nevezte az Európa által megvalósított megszorító politikát, és felhívta a figyelmet rá, hogy Brazília az elmúlt évtizedben 25 millió embert emelt ki a szegénységből. Méltatta a társadalmilag tudatos gazdasági fejlődést, ami a társadalmi részvétel erősítésében (a közvetlen demokráciában), a kulturális sokszínűségben áll. Érdemes itt emlékeztetni egy másik miniszterelnöknő, a német Angela Merkel kijelentésére, miszerint a multikulturalizmus német kísérlete megbukott. Rouseff olyan fejlődési modell megalkotására hívott fel, amelyben a növekedés és foglalkoztatás mellett a társadalmi részvétel és a jogok kiterjesztése áll. Ezzel szemben Európában nem lehetett szó a válságcsomagot érintő görög népszavazásról, sőt Brüsszel alá akarják rendelni a görög költségvetést.

A WSF-nek otthont adó Brazília sokat tesz a szociális jogok gyakorlatba ültetéséért. Rouseff kormánya 2011-ben több program összevonásával és friss állami pénzekkel útjára indította a „Nyomormentes Brazília” (Brasil Sem Miséria) tervet, amely a szegénység teljes felszámolását célozza 4 év alatt. A korábbi programokhoz (pl. Bolsa Familia) hasonlóan a családok készpénztámogatást kapnak az oktatásban, egészségügyi vizsgálatokon, oltásokon való részvételért cserébe. Eddig ezek a programok 12,7 millió családot (50 millió főt) értek el. A „Nyomormentes Brazília” további 16 millió mélyszegénységben (kevesebb mint napi 1,5 dollárból) élő ember sorsán fog javítani. Havi 22-200 dollárt kaphatnak a családok, és a program keretében sor kerül infrastrukturális beruházásokra is (víz, villany, csatorna). Mindezen túl például helyi fizetőeszközt bevezető közösségi bankokat is nyitnak (pl. a Rio de Janeiro-i nyomortelepek számára).

Brazília ráadásul aktívan részt vesz az új típusú („post-liberális”) regionális együttműködési törekvésekben Latin-Amerikában. 2008 decemberében Brazíliában rendezték meg az első, Latin-Amerika és Karibi térség az Integrációért és Fejlődésért Csúcsértekezletet, amelyre sem az USA-t sem Kanadát nem hívták meg, és ahol egyebek között követelték az USA Kubával szembeni embargójának feloldását. Brazília számos bilaterális egyezményt kötött a Chávez vezette Venezuelával, és erősödő kapcsolatokat ápol nemcsak a többi BRICS-országgal, de például Iránnal is.

A „proliknak” tehát erős pártfogójuk akadt. A történelmi idő halad, nem árt levenni fejünkről az acélgömböt...

2012. február 1.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Artner Asszony,

    Szokas szerint nagy elvezettel olvastam ismet irasat.........türelmetlenül varom a kovetkezot!!!

    Udvozlettel
    Peter Sabo

    VálaszTörlés
  2. Kedves Peter Sabo, köszönöm, igyekszem...

    VálaszTörlés
  3. A nagy nemzetközi rátekintésről árulkodó írás, hasznos összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Ha a kérdéskomplexumot le szeretném szűkíteni hazánkra és egyszerűsíteni a prolik nyelvére, úgy tehetem fel az egyszerű kérdést, hogy - HOL A LOVÉ HÖLGYÍEIM ÉS URAIM?
    Ugyanis tudtommal hazánk nem keveredett vesztes háborúban, nem is pusztított minden leromboló cunami, földrengés és mégis, a magyar nép ma szegényebb, mint valaha. Na persze nem a cikkben említett szegénységhez mérten, hanem önmagához mérten történ visszalépés, és rögtön hozzá kell tegyem, hogy a szegénységet nem csak az anyagi javak fogyasztásában elért mutatók szerint mérem, hanem az életminőség szerint. Ezt a kérdést, Moldova fogalmazta meg nagyon tömören, amikor a Kádár könyve kapcsán faggatták egy riportba"… Kádára sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az Ő idejében kukából reggeliztek az emberek…"
    Szégyenteli az az erkölcsi és anyagi visszalépés, amit Magyarország a rendszerváltás óta elszenvedett

    Szóval, feltehetjük magunknak a költői kérdést, mi történt azóta? Hol az ország vagyona? Hol a lové hölgyeim és uraim?

    VálaszTörlés
  4. Érdekes írás.

    Rousseff és főleg korábban, Lula alatt óriási gazdasági-társadalmi fordulat következett be Brazíliában. A fejlődés persze ellentmondásos, hibákkal, korrupcióval, kudarcokkal teli, de tökéletes, tiszta, lineáris út nem létezik, még ha az országot korábban lezüllesztő polgári pártok és a másik oldalon az ultrabaloldali fanyalgók ezt így is láttatják.

    Többet kellene foglalkoznunk Brazíliával, hiszen gazdasági-társadalmi súlya a gyakrabban elemzett Venezuelánál, Kubánál, Bolíviánál lényegében egy nagyságrenddel nagyobb.

    Veszek is egy portugál nyelvkönyvet. :-)

    VálaszTörlés