Éppen
2492 éve, hogy szembenéztél a soknemzetiségű perzsa birodalom uralkodójának, Xerxésznek
hatalmas hadával, amit a biztos halál tudatában igyekeztél feltartóztatni a
görögök védelmében. (Kevesen mondhatják el magukról, hogy nemes tettük miatt nevük
ily sokáig fennmaradt.)
Azóta
sok forró víz kibugyogott Thermopüla kénes forrásán.
Tágabb
hazád még pár száz évig hatalmi vetélkedések, véres háborúk terepe volt, mígnem
a Római birodalom fennhatósága alá kerülve (i.e. 146) elérkeztek számára a
meghódoltság hosszú évszázadai. Róma után Bizánc majd az Oszmán birodalom
uralkodott felette. A külső uralom ellen a görögök hosszú évtizedek alatt
fel-fel lángoló felkelései, majd mégoly hősies szabadságharca (1821-1829) is csak
nagyhatalmi érdekek
miatt vezetett – igaz, kissé felemás – sikerre: a görög állami függetlenségre
három „gyámhatalom” (Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország) védnöksége
nyomta a pecsétet. Ezek még azt is megengedték védencüknek, hogy a tőlük kapott
60 millió frank hitelből területeket vásároljon vissza a törököktől (1831). A
következő évben pedig határoztak arról, hogy az alig függetlenné váló állam a
köztársasági formából királysággá avanzsálódjék: a kérészéletű és meglehetősen
feudális köztársaság görög nemzetiségű miniszterének (Kapodisztriász grófnak) a
helyét egy kiskorú (!) bajor származású király (Otto von Wittelsbach – I. Ottó)
vette át az ország kormányzásában, aki az állam és a hadsereg vezető posztjaira
bajorokat ültetett.
Ahelyett,
hogy a gyámkodást elfogadta volna, a te néped, Leonidász Király, lázadozott az
„ejtőernyős” uralkodó, és a vele jó viszonyt ápoló görög földbirtokosok ellen.
Így aztán 1854-ben brit és francia csapatok kénytelenek voltak megszállni
bizonyos görög területeket. Mivel azonban I. Ottó trónja már erősen ingadozott,
Nagy-Britannia közbenjárásával Vilmos (I.) György, a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg-házból származó dán herceg
került az ország élére.
Nem mondok el mindent, csak még annyit: a
nyugati hatalmak kölcsönözték a pénzt Görögországnak akkor is, amikor a török
uralom ellenes krétai felkelés miatt kirobbant háborút Törökországgal szemben
elveszítette, és 100 millió frank hadisarc fizetésére kötelezték (1897). Hitellel
támogatták a feléjük húzó Elefthériosz Venizélosz kormányainak modernizációs
politikáját, és Thesszaloniki francia-brit megszállásával visszasegítették őt a
hatalomba, eltávolítva a hadba lépni vonakodó királyt, hogy aztán Görögország az
antant oldalán részt vehessen az első világháborúban. És ismét hitelt adtak
hazádnak, kedves Leonidász király, amikor az elvesztette a Törökország ellen területi
igényekkel indított háborúját (1921-22) és ezért legalább másfél millió embert
kellett elszakítani szülőföldjéről és áttelepíteni a másik országba.
Ám a világ- és polgárháborúk, ciprusi illetve
török konfliktusok, diktatúrák mozgalmas évtizedei után a „független” Görögország
látszólag révbe ért: 1981-ben tagja lett az európai államok közösségének.
Úgy látszott minden megoldódik. De hát ilyen
csak a mesében van.
Merthogy addigra, a
fenti okokból, Görögország egyike lett azoknak az országoknak, amelyeknek sosem
volt fejlesztő állama, önálló és hazájáért felelős elitje, amelyek eleve
versenyképtelen állapotban integrálódtak az erőseknek kedvező globális piacba. Így
aztán hiába beszél ma mindenki „görög válság”-ról: Görögország nem lehet egy
globális (vagy akár csak regionális) válságnak oka, legfeljebb terepe, vagy
(tekintettel a népre) védtelen áldozata.
A görög
történelemmel összenőtt külső eladósodás az EU-ba való belépés (1981) után
pörgött fel igazán. A görög gazdasági-politikai elit, amelynek ez az
integrálódás megfelelő előnyöket kínált (az ilyen elit jellemzésére szolgál a
„komprádor” kifejezés), a piaci erőkre bízta az ország gazdasági fejlődését,
ami egy „termelési bázis nélküli fogyasztói társadalom”-hoz vezetett. A
termelési bázis fejlesztéséről (mint a perifériás országok esetben általában)
szó sem volt, sőt a „nyitás” eltiporta a korábban meglévő csírákat is.
Görögország
beruházási jövedelemmérlege már az euróhoz való csatlakozás előtti években is
negatív volt (1-1,4 milliárd eurós hiány), de 2001-től sebesen romlani kezdett,
és a mostani globális válság előtti utolsó évben, 2007-ben már 10,6 milliárd
euróra rúgott. Hét év alatt tehát nyolcszorosára nőtt.
Az ok: az eurózónához
való csatlakozás az erős valuta (a reálfelértékelődés) révén tovább rontotta a
görög versenyképességet, és eszkalálta az egyensúlytalanságot. Ebből az erősebb
partnereknek természetesen előnye származott, mint azt a német fizetési mérleg
látványos javulása és ezzel szemben a görög (és a többi válságban lévő
euró-ország) fizetési mérleg-romlása mutatja.
A görög költségvetés
kiadásai a GDP százalékában nem voltak nagyobbak, mint az eurótagországok
átlaga, vagy akár a német arány, bevételei azonban messze elmaradtak ettől. Ezért
a történelmileg gyenge állam rovására írható adórendszer és feketegazdaság a
felelős.
A következmények
katasztrofálisak.
A költségvetésen tátongó
és az adósságszolgálattal tovább szélesedő lyuk betöméséhez a görög bérből és
fizetésből, segélyből élőktől nem lehet elegendő pénzt elvonni. A szegénységgel
vagy társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettek aránya már
2010-ben, a megszorítások előtt is jóval magasabb (27,7%) volt, mint az EU27
átlaga, és Írországon kívül csak az új tagországok előzték meg ebben. Azóta a
bérek, nyugdíjak, segélyek drasztikus csökkentésen estek át. Az öngyilkosságok száma az
utóbbi években megugrott, a betegek nem tudják fizetni gyógyszereiket, 2012-ben
egymillió nyugdíjas élt havi 4-500 euróból,
a minimálbér 535 euró, a fiatalokat a minimálbér alatt fizetik. A munkanélküliségi
segélyt 2012 márciusában csökkentették havi 100 euróval 360 euróra, miközben a
szegénységi küszöb (a mediánjövedelem 60 %-a) 2010-ben évi 7.178 (havi 598) euró
volt. A görög munkanélküli ellátás ugyan 12 hónapra jár, utána azonban nincs
semmiféle támogatás. A szakszervezeti szövetségek „társadalmi robbanás”-ra
figyelmeztetnek.
A válság
kirobbanása óta a görög GDP volumene az Eurostat szerint 17,3
százalékkal esett vissza, és 2013-ban már stagnálás várható. Azonban a 2012-es
visszaesés valószínűleg még az előrejelzésnél is nagyobb lesz, és 2013-ban is
folytatódik, a kumulált GDP-csökkenés tehát meghaladhatja a 20 százalékot. A
növekedés 2014 előtt a legjobb esetben sem indul meg. 2013-ra már 1,3 százalékos
csökkenéssel számoló prognózisok is
napvilágot láttak.
A munkanélküliség
a válság alatt megháromszorozódott, 2012 májusában 1,15 millió főt tett ki. A
fiatalok munkanélküliségi rátája 2012 májusában 54,9 százalék volt.
Ez még messze nem a végső pont. Ha a válság „kezelése” továbbra is az eddigi
irányba halad, a munkanélküliség még tovább fog növekedni. Az USA-ban az eddig
regisztrált legmagasabb munkanélküliségi ráta 23,6 százalék volt 1932-ben, és a
görög arány egyelőre még ez alatt van (2012 májusában 23,1 százalék).
Görögország – már tudod, Leonidász király,
hogy ez így megy – e válságban is a nagyhatalmaktól kapott segítséget, két mentőcsomagban,
összesen 238 milliárd eurót. A cserébe vállalt megszorításokat azonban olyan
súlyos gazdasági-társadalmi helyzetben kell végrehajtani, ami önmagában is rendkívül
megterheli a büdzsét: 2010 és 2011 között például a társadalombiztosítási
kifizetések 746 millió euróval
nőttek, aminek kb. 35 %-a munkanélküli segélyre ment. De a csomagban
liberalizáció, dereguláció, privatizáció is szerepel, ami a görög állam további
gyengítését jelenti. Sőt, figyelembe véve a hitelezők által gyakorolt
„felügyeletet”, mára lényegében az állami szuverenitás megszűntéről beszélhetünk.
A megkövetelt gazdaságpolitika, amelyet a politikai elit jobb- és baloldala
egyaránt kiszolgál, szembe megy minden közgazdasági és politikai
racionalitással, hiszen a keresletcsökkenés lefelé húzó spirálját immár
mindenki elismeri, és a görög társadalmi feszültségek lehetséges kimenetelét
sem nehéz megjósolni.
E nehézségek miatt
a megszorítások nem haladnak az előírtak szerint, a hitelezők mégsem tágítanak.
Mindez azzal jár, hogy 2012 augusztusában újabb kormánycsőd elé nézünk…
2012
júniusában lett volna esedékes a mentőcsomag újabb 31 milliárd eurós részlete,
de ekkor jöttek a görög parlamenti választások, és a hitelezők hármasa, a „Trojka”
(Európai Bizottság, Európai Központi Bank, IMF) kivárt szeptemberig, hogy
lássa, az új kormány valóban felvállalja-e a pénzügyi segítség feltételéül
szabott szigorú programot.
A 2012
június 17-i választásokon hatalomra jutott új, három párti koalíciós kormány
azonban – kampányígéreteinek megfelelően – azzal kezdte, hogy a kiigazítási
program két évvel való meghosszabbításának szándékáról szóló nyilatkozatot
adott ki, majd kijött egy 14
pontos programmal, amelyben többek között a közszféra-elbocsátások,
valamint bér- és nyugdíjcsökkentések azonnali leállítását, a végkielégítések és
kollektív szerződések visszaállítását, az AgrárBank feltőkésítését és
fejlesztési bankként való működtetését ígérte. Ezután jelent meg Athénban a
Trojka és megindultak a tárgyalások, amelyek keresztülhúzták az új kormány naiv
elképzeléseit (sőt, a kormányt már nyilván jóval előbb figyelmeztették). A
görögök továbbra is a lehetetlenre vannak kényszerítve, ráadásul úgy, hogy
Görögország finanszírozhatatlanságát és az eurózónából való kizárását a zóna
vezetői egyre nyíltabban taglalják.
A hitelezők hajthatatlansága miatt tehát a kormánypártok
fátylat borítottak választási programjukra, s módosítások nélkül bevállalták a megszorításokat,
amelyek 2014-ig 11,5 milliárd eurónyi kiigazítást írnak elő. Így például 1
milliárd euróval kurtítják meg a honvédelmi kiadásokat, 5-6 százalékkal csökkentik
nyugdíjakat (a 700 euró feletti nyugdíjakat kevésbé, az 1400 euró felettieket
jobban), 2 500 eurós nyugdíjplafont vezetnek be (bár ez keveset hoz a
konyhára, mert magas nyugdíja csak igen keveseknek van), a korábban
elhatározott nyugdíjkorhatár-emelést (65 év) nem fokozatosan, hanem már
2013-tól foganatosítják.
Ez a
görög kormány is bukásra van ítélve. A választóknak tett ígéretét megszegte, a súlyos
társadalmi következményekkel járó kiigazítási program elnyújtását nem érte el.
Furcsa
lehet ezt hallani, kedves Leonidász király, neked, aki még Xerxésznek sem félt
azt mondani: „Μολών Λαβέ” („Gyere, és vedd el!”)
Görögország
legkésőbb 2013-ban már nem lesz az euró tagja, és ezzel vége a közös valutának.
Ahogy Görögország, úgy az ő anyatején nevelkedett, de már felnőtt, sőt meg is roggyant
Európa is válaszút elé került: vagy megoldja a válságig vezető történelmi
gyökerű gazdasági-társadalmi ellentmondásokat, vagy gazdasági, társadalmi,
politikai, sőt akár (polgár)háborús káoszba fullad, annak a globális gazdaságra
gyakorolt minden következményével együtt.
Ja,
hogy el ne feledjem: a fordulatnak a népre való tekintettel, sőt általa kell
megtörténnie. Már ha uralkodó létedre érted, mire gondolok, Leonidász király….
Mert
ti megcselekedtétek, amit megkövetelt a haza… De a haza a nép.
2012.
augusztus 14. A thermopülai csata kezdetének évfordulója
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése